Megkezdődött a 68-as út felújítása Barcsig

Elindult a 68-as út Balatonújlak és Barcs közötti mintegy 96 kilométer hosszú szakaszán az útburkolat megerősítése, az érintett csomópontok, egyes leágazások, buszmegállók és gyalogátkelőhelyek korszerűsítésének előkészítése – jelentette be csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

Schanda Tamás azt is kiemelte, hogy a 7-es főúttól Barcs-országhatárig vezető főút mellett a jövőben biztonságosan lehet majd biciklizni, ugyanis a projekt részeként a kerékpárút felújításának, a hiányzó szakaszok kiépítésének tervezését is megkezdték. "Somogy megye két érintett választókerületének országgyűlési képviselője, Móring József Attila és Szászfalvi László hosszú évek óta rengeteget küzdött ezért, hiszen számukra az itt élők és dolgozók érdeke az első" - fogalmazott az államtitkár. Ismertette, hogy a tervek szerint a közel 100 kilométer hosszú útszakasz melletti kerékpárutat is megújítják, kiépítik annak hiányzó szakaszait. A közutak fejlesztése segíti a közelben működő vállalkozásokat, növeli a környékbeli családok komfortját és biztonságát, mindemellett pedig a turizmus erősödésére is jó hatással van. Móring József Attila és Szászfalvi László éppen ezek miatt az okok miatt küzdöttek kitartóan a 68-as főút felújításáért - fejtette ki Schanda Tamás. A közlemény szerint elindult a mintegy 96 kilométer hosszú út burkolata megerősítésének, az érintett csomópontok, egyes leágazások, buszmegállók és gyalogátkelőhelyek korszerűsítésének előkészítése. A 7-es főúttól Barcs-országhatárig vezető főút mellett a jövőben biztonságosan lehet majd biciklizni, a projekt részeként a kerékpárút felújításának, a hiányzó szakaszok kiépítésének tervezését is megkezdték. Schanda Tamás a Somogy megyei útfejlesztés kapcsán arra is kitért, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztése elengedhetetlen Magyarország versenyképességének növeléséhez. A kormány a 2010 előtt felhalmozott karbantartás-lemaradásának ledolgozása érdekében az elmúlt évtizedben 6000 kilométernyi közutat újított fel. Az országos közútkezelő beruházásaiban csak idén további ezer kilométernyi útszakasz rendbetétele várható. Szászfalvi László, Barcs és térsége országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a 68-as főút Somogy megye 2. számú választókerületének legfontosabb közlekedési főútvonala. Mint mondta, ezért különösen örül annak, hogy sok éves munka eredményeként most már be lehet számolni arról, hogy a kormány döntött az út teljes felújításáról és az előkészítő munkák már el is kezdődtek. "A főút által érintett települések polgármesterei örömmel jelezték, hogy a tervezői egyeztetések már gőzerővel folynak az ő bevonásukkal" - tette hozzá. A 68-as főút rekonstrukciójának és a mellette kiépülő kerékpárútnak stratégiai jelentősége van az egész térség gazdasági fejlődése, a turizmus kiteljesedése és megerősödése, valamint az itt élők életminőségének javítása szempontjából. Elősegíti a Balaton-Dráva jobb infrastrukturális összekötését, amely már régi terve a Dráva mentén élőknek. Ezért óriási jelentősége van a beruházás mielőbbi megvalósításának, amelyet minden lehetséges eszközzel támogat - fejtette ki a képviselő az ITM közleménye szerint.

Forrás: MTI

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!