Még mindig várják a jelentkezőket a Heresznye Félmaratonra

Még mindig várják a futók jelentkezését a hétvégi 12. Heresznye Félmaratonra, ahol ezúttal is több távon indítják a futókat. Horváth Gábor sportreferens a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta: már közel 40 jelentkező regisztrált a megmérettetésre, van, aki Pécsről, Harkányból vagy akár Csurgóról regisztrált, a hosszú évek óta hagyománnyá vált félmaraton a futók egyik kedvenc versenye.

A futam ezúttal is a barcsi városháza elől indul, 9 órai kezdettel, a Bolhót és Heresznyét összekötő 3,8 km-es betétfutam Bolhóról 9 óra 30 perckor, a legrövidebb táv pedig Heresznye táblától induló 800 méteres táv, amely a sportreferens elmondása szerint leginkább a legkisebbeknek szól szintén 9 óra 30 perckor indul. A futam végén, ahogy az előző években is, minden résztvevők egy tál babgulyással vendégelnek meg a szervezők. A versenyre jelentkezni előzetesen érdemes a barcsi polgármesteri hivatal sportirodájában, hiszen így egy emlékpólóban is részesülhet a jelentkező, de természetesen a rajtnál is akad erre lehetőség, a versenyen való részvételét mindenkinek díjazni fogják. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Aktív iskola - Egészséges táplálkozás hete

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!