Még a Mikulás is táncra perdült Barcson a Nikolauszfeszt

Második alkalommal rendezték meg a német ajkúak a Nikolauszfesztet, melyen névnapja alkalmából felköszöntötték az ajándékot hozó mikulást, aki azt követően együtt táncolt a rendezvény résztvevőivel.
 

A Német Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére szervezték meg az előző évben első ízben Barcson a Nikolauszfesztet, mely az idei évben is nagyon sikeresnek bizonyult, mondta az egyesület elnöke. Haga Ferencné a HÍD TV-nak adott interjúban elmondta, szeretnének hagyományt teremteni a december 6-i rendezvényükből.
Az idei évben is sikerült megnyerni a közös ünneplésre a két helyi általános iskolát, így az arany János és a Deák Ferenc Általános Iskola német tagozatos illetve nemzetiségi képzésén résztvevő diákok is felléptek, valamint Gyurokovics Tibor növendékei is színesítették a főként német nyelvű produkciókat. Vers és ének egyaránt elhangzott, ez utóbbiban partner volt a Német Nemzetiségi Énekkar is. A jelenlévők, valamint a fellépők az egyesület, a Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint Barcs Város Önkormányzata segítségével ajándékot kaptak, de a házigazdák még adventi csemegékkel is megvendégelték a jelenlévőket. A Mikulás pedig, miután felköszöntötték névnapja alkalmából beállt a gyermekek közé egy közös táncra.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!