Már tervezik a testvérvárosok közötti utazásokat is

Elmaradtak a tavalyi és az idei első félévre tervezett testvérvárosi találkozások Barcs esetében is. A legelső út talán Zselízbe vezet majd.

 

Sem a felvidéki Zselízen, sem az erdélyi Székelyudvarhelyen élő magyarokkal, de Verőce és Sinsheim lakosaival sem találkozhattak a barcsiak, viszont a kapcsolatot online tartják a településvezetők - tudtuk meg a barcsi polgármestertől. Koós Csaba hozzátette, elmaradt a városnap májusban Sinsheimben, majd mi is jeleztük a júniusi események elnapolását. Zselízben kiállítás nyílt volna a már hosszú évek óta Barcson élő, felvidéki művész, Szűcs László alkotásaiból, de ezt sem sikerült megrendezni. A remények szerint az első út majd ide vezet, Zselízbe, szeptember környékén. Minderről a városvezető a trianoni megemlékezésen beszélt. A Híd Televíziónak nyilatkozva azt is megfogalmazta, hogy az iskoláknak érdemes figyelniük a pályázatokat, hisz vagy határon túli magyarokkal való találkozásokra, vagy európai ifjúsági együttműködésekre rendszeresen jelennek meg lehetőségek, és most már talán a járványhelyzet is segíti a tervezéseket. A városvezető jelezte: Barcs is partner abban, hogy minél több fiatal megismerje a határon túl élő diaszpórákat és közösen ápolják magyarságukat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!