Már az első nap nagy volt az érdeklődés a barcsi oltóponton

Hosszú sor állt a barcsi oltópont előtt már a nyitás pillanatában, az Országos Oltási Kampányhoz csatlakozott a barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Központ is, november 22-étől egészen november 27-ig, szombatig várják az oltakozni vágyókat.

Dr. Kisimre László, intézményvezető főorvos szerkesztőségünknek elmondta: nem várt érdeklődés mutatkozott az oltás felvétele iránt, a hétfő reggeli órákban már hosszú sor várakozott a központ pszihiátria felőli bejáratnál, a délelőtti órákban már 100 felett járt az oltást felvevők száma, a legtöbb oltakozni vágyó hétfőn harmadik oltásos volt, de akadt olyan is, aki az első oltását vette fel.  A főorvos igazgató elmondta: minden nap reggel 7 órától este 7 óráig várják azokat a pácienseket, akik első második vagy haramdik oltásukat vennék fel, aggódnia nem kell senkinek, mindenkinek jut a vakcinákból. A barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Központ már korábban megteremette a feltételeket ahhoz, hogy oltópontként is segítse az oltás felvételét, a nyáron azoban erre lehetőségük nem adódott. A főorvos igazgató felhívja a lakosság figyelmét: aki tud, éljen az időpont foglalás lehetőségével, erre azonban csak azoknak van lehetősége, akik már előzetesen regisztárltak az oltásra.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!