Májusfa kitáncolás volt Szulokban

Ha nem is május elsején reggelre, de másodikára májusfa állt a falu közepén Szulokban.
 

Ezt a fát táncolták ki a hétvégén a fiatalok, egy közös vacsorával és mulatsággal megpecsételve a sikeres hagyományőrzést.
Virth József, a Szuloki Hagyományőrző Egyesület elnöke szerkesztőségünknek elmondta, hogy titokban készültek a járvány miatti szigorítások enyhítésére, így amikor elsején bejelentették a könnyítéseket azonnal összeszedték a csapatot és már indultak is fáért, mely a szuloki sváb hagyományoknak megfelelően fenyőfa, melyre, hogy még díszesebb és szebb legyen egy koszorút is erősítettek.  Szintén hagyományoknak megfelelően, május hónapot követően megtartották a kitáncolást is. Az iskolások adtak egy kis műsort, majd a néptáncos fiúk kiásták a fát, melyet követően a Szuloki Hagyományőrző Egyesület tagjai közösen elfogyasztották az estebédet és még egy kicsit mulatoztak is, ahogy illik. Ünnepelték azt is, hogy hosszú idő után újra együtt lehetnek, újra próbálhatnak és készülhetnek a fellépésekre.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 6.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!