Magasabb részvételre számított Szászfalvi László, ugyanakkor elégedett a népszavazás eredményével

„A részvételi adatok tekintetében ugyan kissé magasabb részvételre számítottam, de nyugodtan mondhatom, hogy egészen közel vagyunk az országos átlaghoz” – mondta el kérdésünkre a hétvégi népszavazás kapcsán Szászfalvi László országgyűlési képviselő.

Kiemelte: megnyugtató számára az, hogy az elmúlt évtizedek választási részvételi adatait figyelembe véve ebben a választókörzetben általában mindig alacsonyabb szokott lenni a részvételi arány. Hozzátette: a városokban nem kiegyenlítettek mindezek, míg Barcs és Csurgó esetében magasabb, addig Nagyatád és Kadarkút egy picit alacsonyabb részvételi számokat mutat, ugyanakkor a falvak tekintetében vannak kimagasló eredmények. Városunkban egyébként a szavazók többsége nemmel szavazott, a nem hivatalos adatok alapján 41,79%-os részvétellel zárták az október 2-i kvótaellenes népszavazást Barcson. 100%-os feldolgozottság mellett 181 érvénytelen szavazatot találtak a számlálók, 3598-an érvényes szavazatot adtak le, ebből 3540-en a nemre szavaztak.

Fotó: szaszfalvi.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!