Ma kezdik a Bem utcai közösségi ház építését

A mai nappal kezdik a Bem utcai közösségi ház építését – mondta a kivitelező vállalkozás képviselője a szerződés aláírása után. Zömbik Imre hangsúlyozta: a teljes hőszigeteléstől a nyílászárók cseréjéig mindent el kell végezniük szeptemberig.

A külső téren térburkolat is készül még. Eztán kezdik meg a somogyaracsi közösségi ház és a barcsi irodahelyiség kialakítását is. Karvalics Ottó polgármester hangsúlyozta: a májusi választások idejére megfelelő környezetnek kell lennie az egykori pálfalusi iskolában, hiszen kijelölt szavazókörről van szó. Az ígéret szerint a kivitelező úgy ütemezi a felújítást, hogy a szükséges mennyiségű vizesblokk és a szavazóhelyiségek rendben legyenek. A három beruházás együttesen csaknem 100 millió forintra tehető. Bondor Katalin szakmai vezető elmondta: a Gyerekesély Programhoz kapcsolódóan a most épülő közösségi házban délelőtt a kisgyerekes szülőket várják, délután pedig a gyerekeket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!