Lezajlott a második körös oltás is a barcsi idősotthonban

A Barcsi Szociális Központban szerdán 168 gondozónak és a gondozottnak adták be a Pfizer oltóanyagát. Ez már a második körös oltás volt az intézményben.
Az intézmény igazgatója tájékoztatta szerkesztőségünket arról, hogy az oltásnál a gyors, pontos munkavégzés volt jellemző, így délután fél egyre befejeződött az oltás.

László Mariann elmondta, hogy a Nagyatádi Kórházból 9 fő érkezett, ápolási igazgató, főorvos, szakápolók, intenzívápoló, adminisztrátor, akiknek a munkáját az intézmény orvosa dr. Steve Boateng segítette, illetve érkezett két katona is, ők a lázmérést végezték. A folyamat ezúttal az idősekkel kezdődött kilenc órakor és az ő kikérdezésük, beoltásuk után következett az ápoló személyzet. A vakcinázáshoz minden feltétel biztosított volt, elegendő oltóanyag állt rendelkezésre és semmi panasz, probléma, szövődmény sem most, sem előzőleg nem jelentkezett. Mindenkit tájékoztattak az esetlegesen felmerülő egészégügyi problémákról, mint láz, hidegrázás, fejfájás. Az oltást aláírásukkal igazolták az érintettek, akik megkapták az oltási kártyát is. A második körös Pfizer vakcinát 91 lakó kapta meg, egy fő később kapja, mert kórházba került idő közben és volt egy plusz oltakozó, aki most költözött vissza a lakásába. A dolgozóknál is voltak újak. A 67 második körös ápoló mellett oltottak 9 olyan gondozót, aki első körben nem kérte az oltást.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!