Lengyelországban jártak a széchényisek

A Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium diákjai szeptember közepén történelmi tanulmányi kiránduláson vettek részt, amely során Lengyelország nevezetességeit fedezték fel.

A diákokat az utazáson Salavecz Mariann, Papp Roland és Lorch Barbara kísérték. Szeptember 12-én, hajnali 4 órakor indult el a csapat, tele izgalommal és nevetéssel. Az első megálló Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum, másnéven Auschwitz 1 volt, ahol a diákok múzeumi tárlatvezetésén vehettek részt. A látogatás során betekintést nyertek a gázkamrákba és megtekintették az elkobzott bőröndöket és emberi maradványokat, ami rendkívül tanulságos és megrázó élmény volt számukra. Auschwitz 2, más néven Birkenau felfedezése során a barakkok és a lerombolt égető kemencék mellett a tábor körülményeiről is többet megtudhattak. Késő este érkeztek meg Krakkóba, ahol a szállás elfoglalása után felfedezték a város látnivalóit. Másnap reggel a Wieliczkai sóbányába látogattak el, amely a világ egyik legrégebbi kősó bányája és az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. A bányában interaktív kiállításokkal és gyönyörű szobrokkal találkoztak, beleértve a világ legnagyobb földalatti templomát, Szent Kinga kápolnát is. A nap további részében Krakkó városnézésére indultak. Megcsodálták a Rynek Glówny teret, Mária-templomot és a posztócsarnokot, majd ellátogattak a Wawel-dombra is, ahol a Királyi Palota díszudvarát tekinthették meg. A nap végén szabadidőt kaptak, hogy vacsorázzanak és élvezzék Krakkó éjszakai fényeit. A kirándulás utolsó napján Zakopane városába indultak. Bár az időjárás nem kedvezett nekik, így csak rövid időt tölthettek ott, de megkóstolhatták a híres ostyepkát és meglátogatták a helyi katolikus templomot. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Megemlékezés az Aradi Vértanúkról

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!