Lehetséges, hogy online tartják a Víz Világnapját Barcson is

Kicsivel több, mint egy hónap múlva ünnepeljük a Víz Világnapját. Jelen helyzetre való tekintettel valószínű, hogy ez az ünneplés is az online térbe szorul.

 

A Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely, ahogy arról már korábban is beszámoltunk a koronavírus járványra való tekintettel nem fogad látogatókat. Azonban terveik között számtalan online esemény és játék szerepel – tudtuk meg az intézmény vezetőjétől, Veszner Ádámnétól. Március 22. a Víz Világnapja, ennek alkalmából is virtuális tárlattal készülnek a kiállítótér munkatársai a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatósággal együttműködve. Ahogy a hozzánk eljuttatott közleményben fogalmaztak „már nagyon várják a második állandó kiállításuk, a DDVIZIG vízügyi kiállítótermének hivatalos megnyitóját is, erre azonban a pandémia miatt a tavasszal szinte biztosan nem kerülhet sor”. Pedig a berendezett gyűjtemény hónapok óta nyitásra készen várja a látogatókat, kulisszatitkairól a vízügyi igazgatóság honlapján, a ddvizig.hu oldalon is találhatnak egy kisfilmet.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 6.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!