A legnagyobb munka a Dráva parton zajlott a hétvégén

A városban zajló önkéntes munkák közül ez a helyszín jelentette a legnagyobb és legösszetettebb feladatsort. A vízitúra szakosztály a bázisán konténereket és tetőt újított fel, az Őrláng Egyesület pedig szabad strandon a part menti veszélyt jelentő fákat tette biztonságossá.

A 12 programból tehát kettő is ehhez partszakaszhoz kapcsolódott, hangzott el a HÍD Televízió hétfői Barcsi Krónikájában, melyben részletesen beszámoltak az október 3-i önkéntes nap eseményeiről. Rácz Csaba, az Őrláng Egyesület vezetője interjújában elmondta, ők kezdeményezték a hétvégi eseményeket, de nem minden az ő ötletük, ami megvalósult a városban, vagy a parton.  De miután minden évben tesznek valamit a városlakók érdekében, valami közösség építőt, ami az itt élők minden napjait segíti, úgy gondolták az idei évben a szabad strand felújítását kezdeményezik, melyben a város partner volt, aztán ehhez jöttek a jobbnál jobb ötletek. Mindehhez szükség volt a város beleegyezésére, a szervezés segítésére, az önkéntes nap népszerűsítésére, anyagi támogatására, no és szükség volt sok-sok önkéntesre és a helyi vállalkozók közös gondolkodására, és a felajánlott munkagépekre. XX. Századnak megfelelő kukák kihelyezéséhez készítettek alapokat,  a tűzrakó helyek környékét újították meg, illetve egy másik program során megvalósuló játszótérnek a kényelmét, hathatóságát segítették pihenőhelyek kialakításával és még több pad kihelyezésével. Részletek a HÍD TV-ben.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. október 26.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!