Közterület szépítés összefogással
Száz szavazattal indult rögtön az első órákban a közösségi elbírálás a Sétáló utca és a gimnázium közötti átjáró oszlopfestési tervei kapcsán. Aki még nem voksolt, szeptember 30-ig megteheti, „Tervezzük közösen szebbé a várost” jeligével.
Még a nyáron kereste meg egy közös képviselő a Széchényi Ferenc Gimnáziumot, hogy lenne-e kedvük részt venni egy együttműködésben, melynek során a Köztársaság utcai átjáró betonoszlopai szépülnének meg. Az igazgatónő válasza igen volt, így elindult a „társas” munka. Az együttműködés során az oktatási intézmény dolgozói a szóban forgó oszlopokat lejavították, elkészült az alapozó festés is vállalkozói segítséggel, ezzel párhuzamosan alkotói pályázatot hirdettek meg, a köztéri elemek arculatára. Nagyon sok ajánlat érkezett augusztus végéig, most pedig már megtörtént a válogatás is. Az ötletgazda, egy rajztanár, egy lakó, és az intézményvezető három alkotást választott ki, melyek közül közönségszavazattal dől el, melyik lesz a végső terv, ami felkerül a falfelületekre. A kivitelezés is közös, Eperjesiné Pósz Tünde tanárnő, diákok és remélhetően a nyertes tervező is részt vesz majd a munkában. Most azonban a szavazáson a sor. 2024. szeptember 30-ig tehető ez meg, az iskola honlapján és a közösségi oldalán megtalálható link segítségével.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!