Közös önkormányzati hivatal felújított épülete

Belügyminisztérium által kiírt pályázaton sikerült forrást találni az önkormányzati székhelyépület felújítására Homokszentgyörgyön. Az energiatakarékosság jegyében most 31 millió forintos beruházás ért véget. Az ünnepélyes átadót november 28-án tartották.
 

Czinke János polgármester rádiónk megkeresésére elmondta nyílászáró csere, fűtéskorszerűsítés, belső felújítás, festés történt, valamint a lapos tető víz és hőszigetelése. A munkálatokhoz két millió Ft összegű önrésszel járult hozzá a körjegyzőség. Mint elhangzott, a többfunkciós épületben dolgoznak az önkormányzati hivatal köztisztviselői, de Homokszentgyörgy Kálmáncsa és Szulok önkormányzati ügyei intézése mellett itt működik a védőnői szolgálat, a házi gondozás, a családsegítő és gyermekvédelmi szolgálat, valamint a fogorvosi ellátás is itt történik, és a járási ügysegéd is itt fogadja az ügyfeleket. Czinke János hozzá tette, a külső felújítás most elmaradt, de a következő évben erre is keresnek forrást.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!