Közeli helyeken címmel ünnepli a Magyar Kultúra Napját a múzeum

Az utóbbi évek során hagyománnyá vált, hogy január 22-ét, a Magyar Kultúra Napját a Dráva Muzeális Kiállítóhely egy képzőművészeti kiállítással ünnepli meg. Veszner Ádámné, a kiállítóhely igazgatója elmondta, a pandémia miatt ez idén csak virtuális formában valósulhat meg, még pedig egy online tárlat formájában.

A tárlatban olyan műalkotások szerepelnek, amelyek hosszú évek óta tartós kölcsönzés formájában a helyi hivatalok irodáinak falát díszítik: a Polgármesteri Hivatal, a Járási Hivatal és a Városgazdálkodási Igazgatóság helységeiben találhatók. A számos különböző tematikájú alkotás közül most csak a tájképek és a barcsi, illetve a térséget ábrázoló képek kerülnek bemutatásra. A tárlat képei elsősorban pasztell és olajképek. A legkorábbi, ami a jogelőd Dráva Múzeum gyűjteményébe került, Maróti László Horgászok című akvarellje, mely 1966-ban készült, és 1989-ben került a múzeum gyűjteményébe. A tárlat képei közül időben a legkésőbb a 2001-ben a gyűjteménybe kerülő, Szűcs László Dráva Múzeum című képe. A képek zöme azonban a Barcsi Nemzetközi Művésztelep alkotóinak ajándéka, hiszen az alkotótábor ideje alatt elkészült művekből egyet-egyet mindig a múzeumnak ajándékoztak. A tárlatot a Móricz Zsigmond Művelődési Központ és Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely facebook oldalán tekinthetik meg az érdeklődök, illetve virtuális tárlatvezetéssel együtt a Híd Televízió Barcsi Krónika című műsorában 2021. január 25-én.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!