Közel száz résztvevőre számítanak a hétvégi kerékpártúra szervezői

Kerékpárral 7 határon át jelmondattal indul az idei Barcs Virovitica kerékpártúra, melyre már most több mint 50 jelentkezés érkezett a barcsi sportirodába. A sport referens arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a 23-án induló túrára egészen 22-ig elfogadják a jelentkezéseket.
 

Azt is elmondta Horváth Gábor, hogy az első 100 regisztráló pólót kap ajándékba, a résztvevők között pedig egy kerékpárt sorsolnak ki. Az indulás szeptember 23-án 9 órakor lesz a Rekreációs Központ elől, majd rendőri felvezetéssel indul a csapat a Viroviticai nemzeti parkba. Tervek szerint kb. 5- 7 kilométerenként tartanak egy kis pihenőt, a parkban pedig lehetőség lesz egy kis gyalogtúrára a halastavak körül. A visszaérkezés az időjárástól függően a délután közepén, 15 és 16 óra között várható.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!