Közel 100 köbméter tűzifát osztott ki az Önkormányzat a rászorulóknak

Tartós hideg esetén a rászoruló családok krízisfát igényelhettek az Önkormányzattól.

 

Az ötezer főt meghaladó települések esetében nem az államtól, hanem a várostól igényelhetnek a rászorulók tűzifát. A krízisfát tartósan hideg idő esetén igényelhették olyan rászoruló családok, akiknek anyagi lehetőségeik nem engedték meg, hogy azonnal megvásárolják a tüzelni valót. De akár egy nem várt élethelyzet, egy betegség is indokoltá tehette az igénylést. Tatai Ferenc, a Barcsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke kérdésünkre elmondta, hogy az igénylés kezdete óta több mint 70 kérvény érkezett az Önkormányzathoz, ezek elbírálását követően a Városgazdálkodás szakemberei megkezdték a tüzelő kiszállítását. Tata Ferenc kiemelte, hogy az igénylők, az egy köbméter fát a szállítási díj, azaz 4000 forint megfizetése után vehették át, abban az esetben, ha a szállítás megoldható volt, a fáért nem kellett fizetni. Az enyhe időnek köszönhető, hogy az erre az évre tervezett mennyiség elegendőnek bizonyult, abban az esetbe, ha mégis beköszöntene a tartós hideg, a város vezetése megoldja, hogy a rászorultak melegben vészeljék át a hideg időt. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!