Kötelező eljárásrend az iskolákban a koronavírus elleni védekezésre

Kötelező eljárásrend alapján, saját protokollt vezettek be az oktatási intézmények a tanévkezdésre. Barcson is maszkban mennek iskolába a diákok, és egyedül mennek a tantermekbe. A szülők nem léphetnek az intézménybe, kivételt képeznek az elsős gyermekek és szüleik.

 

A hétfő esti Barcsi Krónikában mondta el két barcsi iskolaigazgató a követelményeket. Horváth Edit úgy fogalmazott, az Arany János Általános Iskolába csak az első héten kísérhetik be a tantermekbe gyermekeiket az elsősök szülei, de a épületeben máshova nem mehetnek. Ugyan ez a felállás a Deák Ferenc Általános Iskolában is, de ott két hét a türelmi idő, fűzte hozzá Benczéné Németh Bernadett. Az iskolába lépéskor és naponta többször is mindenkinek fertőtlenítenie kell a kezét. A közösségi terekben pedig maszkviseléssel próbálják óvni a diákokat, tanárokat.  Az új szabályokról az iskolák természetesen a szülőket is értesítik, akiktől azt kérik, mondják el - főleg a kisebb gyerekeknek -, miért is fontos betartani az óvintézkedéseket. Ezek ugyanis azt a közös érdeket szolgálják, hogy minél kevesebben betegedjenek meg és lehetőség szerint ne online oktatás legyen.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. október 19.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!