Köszönet mentőseinknek

Május 10. a Mentők Napja - 1887-ben ugyanis ezen a napon kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, 1948-ban pedig ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat. A nap apropóján ebben az évben is köszönetet mondtak a helytállásáért, többek között az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) is a Parlamentben, ahol elismeréseket is átadtak. A Kresz Géza emlékérmek egyikét Börzöli Zoltán vehette át.
 

A központi rendezvény alkalmával felidézték a mentőszolgálat múltját, és megfogalmazták, hogy a mentők munkája valódi hivatás, nincs ember, aki ne tartaná példaértékűnek mindennapos készenlétüket, szakmai teljesítményüket. Ezen ünnepélyes pillanatok adnak lehetőséget elismerések átadására is. 2024-ben többek között egyéni főigazgatói dicséretet kapott egy kaposvári mentős,
a csapatnak járó főigazgatói dicséretek egyike a somogyi instruktor munkacsoporthoz került, egy Iránytű díj marcali fiatal kollégához került példamutató, követendő munkájáért, és 35 éves hűséges szolgálatért járó Kresz Géza Emlékérmet vehetett át Börzöli Zoltán, egykori barcsi mentőtiszt, aki jelenleg megyei vezető mentőtiszti feladatokat lát el.
A mentőszolgálat barcsi dolgozói közül korábban Trauzál Mátyás, majd Kaviczki Károly mentőtiszt kapott Kresz Géza emlékérmet.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!