Köszönet és hála a mai életkörülményeket megteremtő időseknek

"Köszönet illeti az időseket egyrészt azért, mert szülők voltak. Felneveltek, tanítottak és taníttattak bennünket, hogy életükkel példát mutattak nekünk. Hogy megteremtették azt a világot, amiben most élünk. Azt a világot, amely bizonyos tekintetben jobb, könnyebb, kényelmesebb, mint az övék volt. „

Ezekkel a gondolatokkal köszöntötte László Mariann a Szociális Központ gondozottjait az idősek napja alkalmából. Mint fogalmazott a központban azért dolgoznak, hogy tapasztalt, bölcs gondozottaknak, akiknek már az egészség és a béke a valódi érték, biztosítsák az őket megillető derűs életet. A közelmúltban kényelmük érdekében ágyakat cseréltek, de folyamatos a szobák felújítása is, talán ez is segít a nehezebb, betegesebb napok elviselésében.

Koós Csaba polgármester nem csak köszönetét fejezte ki a település időskorú lakóinak, hanem a fiatalabbak felelősségére is felhívta a figyelmet, miszerint az idősek tisztelettel teljes gondozását biztosítani kell. A város látva a gondozásra szorulók számának növekedését, most azon dolgozik, hogy új lehetőségeket teremtsen a bentlakás biztosítására. Gondolkodnak a bővítésen, más helyszínek bekapcsolásán is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!