Könyvbemutató Babócsán

Megjelent a babócsai Kalányos István második kötete. A Putritól a palotáig című könyv bemutatóját csütörtökön tartották. A szerző úgy fogalmazott, újabb ablakot nyitott lelkén, hogy mindenki lássa, milyen utat járt be a mélyszegénységbe született cigánygyerek.

Kalányos István ott folytatja életének történetét, ahol az első kötet végén abba hagyta. A Cigánynak születtem a jugoszláviai menekülés közben a határ innenső oldalán egy istállóban megszületett purdé gyermekkorát meséli el, míg a mostani kötet a felnőtté válásról, az önálló életről és a gyermeknevelésről szól. Arról, hogyan sikerült megvalósítani a putrivilágban megszületett elképzelést, hogy ő más életet akar. Ez mozgatta minden tettében, és gyermekeinek is azt tanította, hogy nem szabad megállni, küzdeni kell, minden erővel. Kalányos István a művel felesége előtt tiszteleg, akivel 49 és fél évet éltek együtt, aki mindenben támogatta, aki nem csak felesége, de igazi társa volt és gyermekei kiváló édesanyja is. A mű, melynek megírását Ibolya évekig szorgalmazta, megszületett, ám a nyomtatásra fordítható keret elment a temetésére, ezért barátok, ismerősök fogtak össze, hogy támogatói legyenek a kiadásnak. Ezt a 35 főt köszöntötte, és ajándékozta meg a könyvbemutatón a szerző egy-egy kötettel és Ihos József műsorával, aki ezzel támogatta és ismerte el Kalányos István tevékenységét.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. október 26.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!