Könyv ajánlat a Házasság hete alkalmából

Hazánkban 2019-ben tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A számos kapcsolódó hazai programok egyike Barcson, a Városi Könyvtárban kínálkozik.
 

A könyvtár alkalmazottai az állományból kiválogatták a házassággal kapcsolatos szakkönyveket és regényeket és ezeket külön kínálják az érkezőknek. Ezek között szerepel a pszichiáter Belső Nóra: Veled maradok című könyve, melyben a fő megtartóerőket boncolgatja az írónő. Böjte Csaba számos Barcson kölcsönözhető könyve közül a: Szeretet bölcsőjét ajánlotta az igazgatónő rádiónk tegnapi vendégeként. Sziács Lászlóné, elmondta, az atya a házasság 18 mérföldkövét veszi sorra, annak örömével és sajátos feladataival. A széles kínálatból a neves író, Ráth Végh István Szerelem házasság című művét is kiemelte, mely három kötet összegzése. A szerelem regényes életrajza, A házasság regényes életrajza, és Az asszonyi hűtlenség története című művek összefoglalójáról van szó, melyben érvényesül Ráth-Végh István sajátos szellemessége és iróniája.
A közel negyven kötetet külön mutatja be az intézmény.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő -testületének 2019. május 16-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!