Kiürült a barcsi gimnázium, hazaköltöztek a kollégisták

A kormány új rendelete alapján a középiskolákban és a felsőoktatásban online oktatást vezettek be mától. A Barcsi Széchenyi Ferenc Gimnáziumban már szeptemberben elkezdték a felkészülést az esetlegesen a digitális tanrend esetére, felmérték a diákok és tanárok igényeit. Áttekintették, hogy mi az, amit az előző hullámban jónak, esetleg nehezen kezelhetőnek tekintettek és ezeket a tapasztalatokat összegyűjtve alkottak meg egy új online oktatási rendszert.

Csokor Réka a gimnázium igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, hogy a felmérés során az is kiderült, hogy az intézmény diákjainak technikai eszközei adottak ahhoz, hogy az online oktatásban részt vegyenek, ennek kiegészítésére nincs szükség. Azonban nagyobb probléma az, hogy a járványügyi helyzetben hozott korlátozási intézkedések ismét az érettségi rendszert zavarják meg, az előrehozott vagy elhalasztott vizsgák írásbeli részeit az elmúlt két hétben bonyolították le, de a szóbeli számadások még a héten és november végére is ütemezve voltak. Az intézményvezető elmondta, a vizsgákon részt vevő diákok felkészítését különösen komolyan kell venni, és úgy gondolja, ha a vizsgák menetét szabályozzák majd, ők arra is fel vannak készülve és biztosítani tudják a megfelelő körülményeket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!