Kiss Józsefné és Dancs Kristóf az év olvasói Barcson

A Könyves vasárnap programjaival ért véget az idei Könyvtári napok rendezvénysorozat Barcson.  A megbocsátás hete, az 50Ft-os könyvvásár és ingyenes beiratkozás mellett, ez a hét adott alkalmat arra is, hogy jutalmazzák azt a személyt, aki a statisztika alapján legtöbbet kölcsönzött, illetve legtöbbször kereste fel a könyvtárat.

Felnőtt kategóriában a történelmi eseményeket feldolgozó írásokat kedvelő Kiss Józsefné vehette át az elismerést, aki havonta 7-8-9 művet is elolvas. A XX. század első 50 éve után, most a migráció foglalkoztatja legjobban. Ő pár éve költözött párjával Pécsről Barcsra, mert közel s távol a barcsi fürdőt találták a legjobbnak, és szerelmesei a víznek. Ennél már csak az olvasás a nagyobb kedvenc, így leltek rá a barcsi Városi Könyvtárra, melynek emberléptékű méreteibe is beleszerettek. Gyermek kategóriában Dancs Kristóf érdemelte ki az elismerést, aki már óvodás kora óta olvasni készült és élvezi, hogy most habzsolhatja az élményeket. A Deák Ferenc Általános Iskola hetedikes diákja, azt mondta a HÍD TV hétfői Barcsi Krónikájában, hogy a kötelező olvasmányokat mindig elolvassa, de szabadidejében is a legtöbbször olvas. pl. iskola után is, pihentetőként, aztán jön csak a tanulás. Mint fogalmazott az érdekes, izgalmas, kicsit félelmetes írásokat keresi, most az Éhezők viadalát olvassa, a kedvenc az Időfutár.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!