Kihelyezték a tojásfákat, indulhat a díszítési szezon

Hétfőn helyezték ki a város központjában és a Pálfalusi városrészben a tojásfákat. Kovács Helga, a Városgazdálkodási Igazgatóság vezetője szerkesztőségünknek elmondta, az igazgatóság munkatársai már hétfőn kiszállították a település két pontjára a feldíszítésre váró fákat és már a tavalyi évről megmaradt hímes tojásokat fel is akasztották az ágakra.

A húsvét közeledtével idén is Fenyősi Andrea, a város főkertésze fogja kompozíciójával kiegészíteni a fák környezetét. Kovács Helga azt is elmondta, nagyban folynak a tavaszi munkáltok a Városgazdálkodási Igazgatóságnál, munkatársaik folyamatosan dolgoznak a közterületek rendbetételén. Jelenleg a járdaszigeteket készítik elő a virágosításra, a vakondtúrásokat számolják fel a fűnyírási szezon megkezdése előtt. Az igazgatónő arra kéri a lakosságot, járuljanak hozzá a tojásfák feldíszítéséhez, aki teheti, akasszon fel egy hímes tojást a kihelyezett fákra, és ha tehetik, kis létszámban, természetesen a járványügyi szabályozásokat betartva, maszkban, a másfél méteres távolságtartás betartásával tegyék meg azt.  

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. április 19.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!