Kiemelt szerepet kap a hagyományok ápolása és megőrzése Szulokban

A német nemzetiségi énekkar és a tánccsoport mellett a hagyományőrzés egy másik formája is megtalálható Szulokban, hiszen a helyi önkormányzat arra törekszik, hogy a rendelkezésére álló épületeit felújítsa, s olyan célokra használja, ami ezeket az ún. társadalmai célokat tudja szolgálni – tudtuk meg Hengerics Józseftől, a település polgármesterétől.

A már elkészült Falusi Értékek Házának egyik részében egy gyűjteményi szobát alakítottak ki lakossági adományokból, itt a helyiektől szedték össze a bútorokat és a berendezési tárgyakat. A tervek szerint most a régi iskola épületénél, a helyi alkotók műtermét kívánják kialakítani, ahol szuloki fafaragók, keramikusok, cserépkályha-készítők, festők és olyan személyek munkái lesznek láthatóak, akik tevékenysége már-már művészetnek számít. Hengerics József hozzátette: mivel ez a régi iskolának volt az épülete – amit már belülről felújítottak -, ezért az egyik része a kiállító teremnek ennek az iskolának a történetét mutatja majd be képekben és írott formában. A tervek szerint, ha a következő hónapokban sikerül megfelelő mennyiségű kiállítási tárggyal megtölteni az épületet, akkor megnyílhat a közönség előtt is.

Fotó: szulok.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!