Kezdődnek az óvodai beíratások

Barcs város képviselőtestülete februárban döntött az óvodai beiratkozás időpontjáról, azonban a veszélyhelyzet átírta a terveket. Most egy egészen más időpontra kell figyelniük a leendő ovisok szüleinek. Ez április 17. Az idei beiratkozás azonban nem csak ezért lesz egészen sajátos, és nem csak Barcson.

A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre minimális személyi kontaktus mellett zajlanak majd a beiratkozások az óvodákba és általános iskolákba is. Az Oktatási Hivatal március végén kiadott közleményében a szülőktől azt kéri, hogy e-mailben, illetve telefonon, vagy postai úton jelezzék gyermekeik beiratkozási szándékát. A BarcsMédia kérdésére Henéziné Balaskó Edit intézményvezető elmondta: „április 17-ig azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke a hatodik életévét 2020. augusztus 31-ig betölti, és nem a körzetébe tartozó óvodába kívánja beíratni, azoknak e-mailben vagy postai úton kell jelezniük az óvoda felé, hogy melyik óvodába kívánják a gyermeküket járatni, szeptembertől”. Nincs teendője annak a szülőnek, aki a körzetének megfelelő óvodába szándékozik beíratni a gyermekét. Az óvoda az ilyen gyermekekre számít, és a férőhelyet biztosítja számukra a szülő külön jelzése nélkül is. Ennek ellenére azt javasolják, hogy legalább telefonon vagy e-mailben vegyék fel a kapcsolatot az óvodával az ilyen esetekben is, és tájékoztassák a vezetőt a szülői szándékról, hogy a valóban a körzetes óvodába kívánják beíratni gyermeküket. Viszont az április 17-i határidő azonban azokra is vonatkozik, akik nem barcsiak, de ide hoznák gyermeküket, vagy az elmúlt időszakban költöztek ide, és még nem jelentkeztek át barcsi címükre. Nekik is jelentkezniük. Mint ahogy a külföldről hazatérőknek is. Rájuk is az április 17-i határidő vonatkozik, és az elektronikus vagy postai jelentkezési forma.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. október 19.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!