Kétkezi munkával tud igazán segíteni az ember – holland barátok végezték el a

Második alkalommal nyújtott segítséget Jaan Kran és csapata az Együtt Egymásért Szociális és Gyermekotthon számára, hogy önzetlen, fáradtságos munkájával szebbé és élhetőbbé tegye az otthon lakóinak életét.

Az önkéntes munkaerőnek köszönhetően már a tavalyi évben megújult az intézmény 3-as szociális otthonának vizesblokkja, tálalókonyhája és étkezője, most pedig az 1-es részt újították fel a szakemberek. Jaan Kran szerkesztőségünknek azt nyilatkozta: mondani sok mindent lehet, de dolgozni és tenni valamit, csak a két kezével tud az ember. Az alapanyagok és az eszközök, és minden, ami a kivitelezéshez szükséges volt, Hollandiából, Jaan csapatán keresztül jutott el Barcsra, az önzetlen segítség az otthonnak egy forintjába sem került. Szőke József, az Együtt Egymásért Szociális és Gyermekotthon igazgatója elmondta: e nélkül a segítség nélkül szinte elképzelhetetlen lett volna ezeket a felújításokat megvalósítani, s a csapat biztosította őket, hogy a munkát jövőre is folytatni fogják. Ahogy legutóbb, ezúttal is az otthon munkatársaival és koordinátoraival egyeztetett a csapat, hogy a jövőben milyen munkálatok elvégzésre lenne szükség. Az előzetes tárgyalások alapján úgy tűnik, ha jövőre nem szól közbe semmi, akkor újabb konyharészt újítanak fel a holland önkéntesek, és talán még egy fürdő helység rekonstruálására is lesz lehetőség.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!