Két hét múlva startol az országos angol verseny

Január 23-án lesz, a Széchényi Ferenc Gimnázium szervezésben, az országos angol verseny első fordulója. A barcsi oktatási intézményhez folyamatosan érkeznek a nevezések.
 

Csokor Réka, igazgató megkeresésünkre elmondta, az idei évben 17. alkalommal hirdették meg 9. és 10. osztályosok számára a nyelvi megmérettetést. A Gimnázium angol munkaközössége által szervezett Országos Angol Verseny már az első években nagy érdeklődésnek örvendett, azóta folyamatosan 1000 fős részvételi számmal találkoznak.
Az első fordulókban az iskolák helyben választják ki a legjobbakat, majd a legeredményesebb 250 fő folytatja a versenyt, melynek döntőjében, a pontok alapján az első 50 diák méri össze tudását az országos döntőn. A Nemzeti Tehetség Program által támogatott tanulmányi verseny utolsó fordulója áprilisban lesz, Barcson.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!