KÉSZ ŐRÜLET zajlott Barcson szerda délután

Úttörő jelleggel, és nagy sikerrel zajlott az első KÉSZ ŐRÜLET nevet viselő műveltségi vetélkedő Barcson. Az ötletgazda és szervező KÉSZ ( Keresztény Értelmiségiek Szervezete) Barcsi csoportja nyolcadikosoknak hirdetett versenyt. a kihívást végül nyolc osztály fogadta el.
 

Minden osztályt öt fős csapat képviselt, akik kétszer 45 perc játékidőben próbálták megfejteni, hogy a feltett kérdésekre adott válaszok közül, melyek a helyesek. A válaszadók, - Csokor Réka, a Széchényi Ferenc Gimnázium igazgatója, angol-földrajz szakos tanár, Rideg Gábor, a Dráva Coop ZRt. termelési vezetője, a Barcs és Térsége Vállalkozók Egyesületének elnöke, valamint dr. Nuszpl Árpád, háziorvos, a két barcsi Középiskola iskolaorvosa, a KÉSZ barcsi csoportjának elnöke – mindent elkövetett, hogy megtévessze logikusnak és hitelesnek tűnő válaszaikkal a diákokat. A jó hangulatú vetélkedő zárásaként 5 csapat pizza-vacsorára viheti az osztályát, az első három pedig a pizzázás mellett még osztálykirándulást is nyert.  Szigetvárra, középkori kirándulásra megy az Arany János Általános iskola csapata, az ARANYOS CSAJOK. Sümegig meg sem állnak a Babócsai ÉSZBONTÓK, Ópusztaszerre pedig a Dráva Völgye Középiskola csapata az ÉVADÉVERA viheti osztályát. A kirándulások teljes költségét a helyi vállalkozások és szervezetek valamint magánszemélyek adománya teszi lehetővé.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!