Később nyit októbertől a barcsi fürdő
Rövidül a barcsi fürdő nyitva tartása október elsejétől, a dolgozói létszám azonban nem csökken. Az energiaárak megugrása miatt később nyit a rekreációs központ, erről az értesítéseket már kihelyezték.
10 óra 30 perckor nyílnak hétköznap a kapuk és 19 óráig várják a fürdőzőket, sportolni vágyókat. Hétvégén és ünnepnapokon 9 óra 30-tól 19 óráig lesz nyitva a létesítmény. A fenntartó önkormányzat döntése értelmében a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely kérésre látogatható, a munkatársak a művelődési központban dolgoznak a téli időszakban, a múzeumi tárlatvezetést és is itt lehet egyeztetni. Koós Csaba polgármestertől megtudtuk: a decemberben szokásos díszkivilágítást visszafogottabbra tervezik, de nem marad karácsonyi programok nélkül Barcs. A városvezető a számításokra hivatkozva elmondta: jelenleg az intézmények tömeges bezárására nincs szükség, a város által nyújtott közszolgáltatásokat igyekeznek a legszélesebb körben fenntartani. Nincs szó a közvilágítás korlátozott működtetéséről és óvodák bezárásáról sem.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!