Kedden kezdik az útfelújítást Barcson

Keddtől kezdik az út felújítását a Darányi utca felé vezető szakaszon. A Bajcsy-Zsilinszky utca burkolatát 2018-ban a Csillag körforgalomtól a Gárdonyi utca elejéig felújították, most ennek folytatásaként a Mária szoborig, azaz a Vasvári Pál utcáig készül el az újabb szakasz. 

A tervek szerint keddtől az aszfalt felmarása kezdődik meg. A kétnaposra tervezett munka ideje alatt lehet közlekedni az útszakaszon, kisebb útszűkületre számíthatnak az autósok. Csütörtöktől az aszfaltozás kezdődhet, ekkor már félpályás útzárra és időszakos elterelésre is számítani kell. 50 millió forintból újulhat meg ez a szakasz, a 40 millió forintos belügyminisztériumi pályázati forrás mellé közel 10 milliós önrészt vállal az önkormányzat – tájékoztatott korábban Koós Csaba polgármester. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!