Kaposváron és Barcson indul az Irány az Egyetem 2020 Program Somogyban

A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium is részese lesz az Irány az Egyetem 2020 programjának. A program keretében a jelentkezők segítséget kapnak az emelt szintű érettségire történő felkészüléshez.

Somogyban két gimnáziumban szervezik meg a felkészítőket, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium mellett a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnáziumban lesz lehetőség a részvételre. A Kaposvári Tankerületi Központ tájékoztatása szerint minden olyan, nagykorú, cselekvőképes, tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező, az érettségi bizonyítványt 2019. december 31. előtt megszerzett magyar állampolgár jelentkezhet a Programba, aki valamely tárgyból emelt szintű érettségi vizsgát szeretne tenni a 2020. május-júniusi érettségi időszakban. Egy fő, maximum két külön tantárgya jelentkezhet egy időben. Januárban  magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, angol, német,  fizika, biológia, kémia, földrajz tantárgyakból indul felkészítő. Előzetesen jelentkezni írásban, a név és a választott tantárgy, valamint a település megadásával lehet 2020. január 9.-ig, az alábbi érhetőségeken keresztül:

Kaposvári Tankerületi Központ

7400, Kaposvár, Szántó u. 5.

Kapcsolattartó: Dr. Kalózné Pápa Ágnes

Telefon: +36 82 795 223; E-mail: agnes.kaloz@kk.gov.hu

Minden, a Programmal kapcsolatos információ a http://kk.gov.hu/irany-az-egyetem-2020 oldalon elérhető.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!