A Kaposvári Campus is csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz

Újabb két felsőoktatási intézmény - a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE)- csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz csütörtökön.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, a program alapítója az esemény online tájékoztatóján úgy fogalmazott: a Tanítsunk Magyarországért programot azért indították el, mert hisznek abban, hogy minden gyermek képességeinek és készségeinek megfelelő szakmát, hivatást választhat, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján él. Rámutatott: az a cél, hogy az elkövetkező években a vidéki kistelepüléseken élő minden hetedik-nyolcadik osztályos általános iskolás tanuló kapjon maga mellé egy egyetemista mentort, aki segíti az általános iskola befejezésében, a továbbtanulásban. Ez mintegy kétezer egyetemistát és tízezer általános iskolást jelent, a cél elérése tehát nem lehetetlen. A MATE csatlakozásával négy új helyszínen  - Gödöllőn, Gyöngyösön, Kaposvárott, és Keszthelyen - lehet jelen a program a jövőben. Ezzel a kezdeményezés országos lefedettségűvé vált.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!