Júniusban még minden óvoda nyitva tart Barcson

Ebben a hónapban még mind a négy óvoda, illetve a bölcsőde is nyitva tart Barcson. Hamarosan azonban megkezdődnek a leállások az intézményekben.

Henéziné Balaskó Edit, óvodavezető elmondta, hogy július elsejétől a Szent István utcai Tagóvoda lesz ügyeletben, ahova 72 gyermek jelentkezett a négy óvodából. Augusztul elsejétől a Hársfa utcai óvoda veszi át a helyét, ide 64-en jelentkeztek. Az óvodavezető hozzátette, hogy az ügyeletes óvodákhoz minden a négy óvodából érkeznek óvónők és dajkák, hogy ne legyen a gyermekeknek teljesen idegen a környezet. A leállás azonban a bölcsődére is érvényes, a Napsugár Bölcsődében ugyanis július első két hetében egyáltalán nem fogadnak gyerekeket, de a második két hétben már tartanak ügyelet, ahol nagyjából 28-30 gyermek lesz.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. június 4.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!