Júniusban fejezik be a barcsi múzeumépület felújítását

Kinyitott a barcsi művelődési ház, de a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely felújítás miatt még nem fogad látogatókat. 6,5 millió forint értékben a Kubinyi Ágoston Program támogatásával, önkormányzati forrással kiegészítve szépül a kiállítótér. 

Veszner Ádámné, a Barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központ és a hozzá tartozó kiállítóhely igazgatója elmondta: a régi épület falainak szárítása mellett a padozatot is cserélik ebből a forrásból. Az egykori magtárépületnek nincs alapja és ártérre épült, a falai ma is vizesednek. A parkettát 1979-ben rakták le, a múzeumban azóta malomkő, ágyúcső is gördült rajta, így megérett a cserére. A falakat vegyi anyagok segítségével kezdték szárítani, új speciális vakolatot kapott, az eredeti fapadlót azonban nem tudták megőrizni, így a járófelületeket mészkővel borítják. Április elejétől zajlik a munka, amely várhatóan június elején készül el. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!