Jubileumi gyertyát szenteltek a barcsi katolikus templomban

Kétszeres ünnep volt az idei február másodika a barcsi katolikus templomban. Egyrészt Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe volt, másrészt a 200 éves templomot ünneplő jubileumi év egyik újabb eseménye.
 

Sass Rudolf plébános elmondta, ebben az évben 200 éves templomot ünnepel a közösség, és ezért úgy döntöttek, hogy egy ünnepi, jubileumi gyertyát is megáldanak, ami egész évben ott fog égni a templomban. Az atya úgy fogalmazott, ez figyelmeztet bennünket a templomunkra, annak múltjára, jelenére és jövőjére. Hozzátette, reméli még legalább 200 évig áll ez a templom és lesznek hívek is, akik Istenhez imádkoznak.
A jubileumi rendezvénysorozat január 6-án egy könyörgéssel és gitáros misével indult, a mostani ünnepi gyertyaszentelésen pedig már megismerkedhettek a jelenlévők a jubileumi logóval, melyet a Dráva Völgye Középiskola diákja, Bálint Bernát tervezett, hisz ez a logó szerepel már a megszentelt gyertyákon is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!