Jövő tavaszra jobb lesz a víz Darányban és Istvándiban

Mintegy 403 millió forintos beruházásnak köszönhetően kap tiszta ivóvizet jövő tavaszra Darány és Istvándi lakossága.

A két dél-somogyi településen kifogásolható a vas, a mangán, az ammónium-ion és az arzén mennyisége, ezért van szükség a fejlesztésre – hangzott el Darányban a projekt bemutatásán. Villányi László, a házigazda település polgármestere elmondta, a nem mindennapi beruházással elérik, hogy a kistelepülésen is olyan minőségű lesz az ivóvíz, mint amilyen a nagyobbaknak már megadatott. Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: Somogyban tizenhét településen zajlanak több százmilliós fejlesztések, hogy egészséges ivóvízhez juthassanak az itt élő polgárok. A jövő szempontjából kiemelkedő, megyénket tekintve összesen hárommilliárd forintos beruházás kiváló alapnak tekinthető, hogy lehetőséget kapjanak a jó minőségű alapinfrastruktúra meglétére és ne elvándorolni akarjanak az itt élők. Fischer László, a Szabadics Zrt. építésvezetője elmondta: a beruházás megkezdődött, Darányban új kutat fúrtak, mindkét településen kicserélik a hidroglóbuszt, kétlépcsős víztermelési technológiát építenek ki, a meglévő hálózat mechanikai tisztítása mellett a bekötővezetékek cseréjét is elvégzik. A 2020 áprilisában befejeződő fejlesztésnek köszönhetően jó minőségű víz kerül az elosztó hálózaton keresztül az istvándiak otthonába is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2019. március 14-i rendkívüli ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!