Jótékonysági hangverseny a barcsi református templom javára
Jótékonysági rendezvényt szervez a barcsi református közösség. A beázó templomtorony okozta károk felszámolását tervezik. A helyi vegyeskar is támogatja az elképzelést.
Az 1990 és 1994 között épült Barcsi Református Templom felújítása már több szempontból is esedékes, tudtuk meg a helyi presbitériumtól. Most a 30 éves évfordulóra elsősorban a beázást szeretnék megszüntetni, és orvosolni a beázás következményeit. Pl. a festés előtt még nyílászáró cserére is szükség lesz. Tájékoztatásuk szerint a több lépcsősre tervezett kivitelezés, közel 20 milliós nagyságrendű beruházás. Épp ezért, jótékonysági rendezvénysorozatot terveznek Az első program időpontja: 2024. augusztus 25. Akkor a Bárdos Lajos Vegyeskar várja majd az érdeklődőket, 10.30-as kezdéssel. A gyülekezet örömmel veszi vállalkozók jelentkezését, akik adományukkal egy-egy jótékonysági esemény védnökei kívánnak lenni. Kapcsolat: Tóth Béláné, Ildikó, pénztáros vagy Katócz Sára, lelkipásztor. A rendezvénysorozattal párhuzamosan gyűjtés is indult. Mint az építés és a fenntartás során sokszor, most is számítanak a gyülekezet, és gyülekezeten kívüli segítségre is. A támogatásokat, adományokat köszönettel fogadják a Barcsi Református Egyházközség bankszámlájára. Számlaszám: 10403222-50526776- 69511006
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!