Január helyett márciusban lesz a viroviticai nemzetközi vásár

Az idei évben csúsztatott időpontban, márciusban nyit a VIROEXPO. Pár évvel ezelőtt, a sorozatos kegyetlen téli időjárás miatt új időpontot kerestek a Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításnak. Először februárt célozták meg, majd márciust. Az idei időpont március 15-16-17.
 

A viroviticai vásár, tipikus agrárvásárként indult, az azon időszakában, amikor a gazdák még csak tervezték a következő évet, és ráértek új dolgokkal ismerkedni. Időközben a vásár országos, majd nemzetközi szakvásárrá nőtte ki magát. Tavaly 25 ország 782 kiállítója mutatkozott be a VIROEXPON, közel 30.000 szakmai látogató előtt, összességében 23500 m2 kiállítói területen. A nagy cégek mellett még mindig jelen vannak az egészen kicsi termelők is, csak az arány változott meg. Horvátország negyedik legnagyobb vásárán mindig jelen vannak térségünk képviselői is. Az idei évben is lesz standja a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány, annak barcsi irodája, a Barcs és Térsége Vállalkozók Egyesülete, valamint a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!