Ismét ringbe szállt a Topi család
A tavaly szeptemberi HDR (6 láb - 2 szív - 1 büszkeség) BASE kutyás akadályfutó verseny után, idén MDR Pilot versenyen is elindult a barcsi Topi család. A három és fél éves Angol bull terrier standard gazdijával Dunaújvárosban, a Szalki Szigeten állt rajthoz, a HDR MUD-on, június elsején, a Hard Dog Race szervezésében, közel 800 indulóval. A család tájékoztatója szerint ez a pálya kilométerben rövidebb, mint a BASE, és időmérés sincs, viszont sárosabb és vizesebb, és épített akadályokban sincs hiány. Rutinos versenyzőként a család felkészült a legrosszabb verzióra, a szakadó esőre, ami az elmúlt év őszén is nehezítette a haladást, ám az időjárás még ezt is fokozta. Két nap is felhőszakadás után, a verseny napján is egész délelőtt, a futam alatt is szakadt az eső, a Duna közben két métert emelkedett, és azokat a szimplán futós szakaszokat is elöntötte, ahol kutyával futás helyett sárban, iszapban való dagonyázás lett a feladat, úszással spékelve. A hatalmas sár csak még jobban nehezítette a pályát, főleg az akadályoknál, de a mostoha időjárási körülmények nem vették el az indulók kedvét, sőt, mint fogalmaztak, még élvezetesebbé tették a futamokat. A barcsiak ismét sikeresen teljesítették a távot.
Kaptunk részletes beszámolót is, eszerint négykézláb haladtak át a rajtkúszó alatt, és utána egyből 50 méter úszás következett, kutyával, közben áthaladni egy fémből épített labirintuson a vízben. A vízből kievickélés után a Burgimmune óriás párna jött, és egy jó kis futós szakasz a csúszós fűben. Aztán ismét kutya-gazdi úszás, majd haladás a saras, csúszós, marasztalós talajon a dombra, és kúszás gumik alatt tovább a sárban. Ekkor a sár már teljesen ismerős közeg volt, minden páros úgy nézett ki, mint a malacok, és az esőnek is örültek.
Aztán megint úszás, vizes feladatok, úszás, SINB rácsos kúszó, ahol víz alatt kellett dombon felfele haladni, ami nyilván tiszta iszapos sár. Ezt követően futás jött a sorban, vagy inkább sárban haladás, aztán átverekedni magukat a gumi dzsungelen, és utána már csak futás-futás a sárban a célkúszóhoz, ahol kutya és gazdi együtt érkeznek a célba.
Topi, az eső és a zord körülmények ellenére is nagyon ügyes volt, mint mindig húzta a gazdit, ment és nem nézte milyen akadály következik, csak át rajta, alatta úgy, hogy volt olyan szakasz melyen a gazdit hason húzta végig.
A család szerkesztőségünknek elmondta, hogy nagyon nagy élmény volt az ügyességi erőpróba, iszonyatosan jó a HDR hatalmas családjához tartozni, ahol mindenki imádja a kutyáját, ahol mindenki szereti a kihívásokat és szeretettel űzi ezt a fajta kutyás sportot, ahol mindenki szurkol és segít a másiknak, és ahol mindig van min nevetni, és ahol mindenki örül amikor a másik a célba érkezésének is.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!