Iskolanyitogató és Uszoda-csalogató a Deák Ferenc Általános Iskola kínálatában a leendő elsősöknek.

Sok-sok játékkal készült a mai napra a gyerekek fogadására a Deák Ferenc Általános Iskola és sok-sok információ átadásra, iskolalátogatással a felnőttek részére. Ám nem érik be ennyivel, a leendő elsősöket még az uszodába is elviszik vasárnap.
 

Az intézményvezető megkeresésünkre elmondta, évtizedes hagyomány van már az Iskolanyitogató programnak, melynek során az iskola és pedagógus választást próbálják megkönnyíteni a leendő elsősök szüleinek. Mindkét általános iskola vendégül látja a nagy, hamarosan búcsúzó ovisokat, és mindenkinek célja, hogy a gyermek megszeresse a pedagógusokat, akikkel szeptembertől, a váltást követően találkozik majd. A Deákban az ismerkedés mellet mozgásos, és kézművesjátékok várják a gyerekeket, valamint lesz táncház is. Benczéné Németh Bernadett hozzá tette, nem csak szombaton, hanem vasárnap is kínálnak programot, akkor ugyan így reggel kilenc órától kínálnak foglalkozásokat
az Uszoda nyitogató program során. A kínálatban szerepelnek játékos vizes feladatok a tanmedencében, és úszásoktatás népszerűsítés, vízhez szoktatás célzattal. Mindezek szeptembertől is elérhető lehetőségek a Deák Ferenc Általános Iskolában.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. április 15.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!