Ingyenes meleg ételt kaphatnak a barcsi rászorulók is

A Kaposvári Egyházmegye karitatív szervezete, a Jót (T)enni jó Szeretetszolgálata 300 adag  meleg ebédet szállít minden munkanapon a Szegedi Tibor Közösségi Házban kialakított ételosztó pontra. Az ebéd Lakócsáról érkezik, a településen egy konyha üzemeltetését vette át a szeretetszolgálat, ahonnan az egész térség rászorulóit el tudják látni.  

Világos Krisztián, a szolgálat vezetője elmondta: 1373 adag étel főznek naponta a térségben élőknek. A helyi szervezetekkel közösen vették fel a kapcsolatot a segítségre szoruló családokkal, akiknek 18 évnél idősebb tagjaihoz jut el a napi egy tál meleg étel. A szolgálatvezető külön kiemelte az önkormányzat segítségét. Barcson a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat is részt vesz a koordinációban, önkéntesek osztják az ebédet. Nem csak a közösségi ház környékéről érkeznek a rászorulók – tudtuk meg Tatai Ferenc elnöktől. Karvalics Ottó polgármester kérésünkre felsorolta a szükséges átalakításokat is, mint mondta: a közösségi házat alkalmassá kellett tenni az étel kiosztására, így a megfelelő mosogató beszereléséről és egyéb eszközökről is gondoskodni kellett. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!