Húsvéti lelki gyakorlat a barcsi katolikus templomban

A lelkigyakorlat keresztény eredetű, és elsősorban a keresztény vallás gondolatvilágon belül értelmezhető és érthető fogalom: olyan gyakorlatok rendszerét és alkalmazását jelenti, mely a lelki életben való előrehaladást, az Istennel való kapcsolat elmélyülését segíti. 

A lelkigyakorlat kifejezést már keresztény ókorban sem volt ismeretlen, sőt közvetett formában már az Újszövetség leveleiben is előfordul. „… gyakorold magad a jámborságban Mai értelemben vett lelkigyakorlatok elterjedésében azonban kétségkívül Loyolai Szent Ignácnak, a Jezsuita Rend megalapítójának volt a legnagyobb érdeme Az újkorban a katolikus egyházban a lelkigyakorlatok tartása általánossá és változatosabbá vált, de a fő cél nem változott: a lelkigyakorlatok ideje legyen a lelki elmélyülés, az Istennel való találkozás alkalma. Ezért a legtöbb lelkigyakorlat fontos kritériuma a befelé fordulás, a csend megteremtése, a külvilág ingereinek a lehetőség szerint minél teljesebb kizárása, a lelkigyakorlat vezetőjétől kapott gondolatokkal való foglalkozás; annak keresése, mi a célja életemnek, mi a célja Istennek velem, és ha ezt a célt felismerem, akkor ennek megfelelően rendezzem az életemet. Barcson az elmélkedés vezető gondolatait Stix Tamás ladi plébános szolgáltatja, március 12-13-án.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!