Hóvirág kutatásra hív a 25 éves Duna-Dráva Nemzeti Park

A Duna-Dráva Nemzeti Park 2021-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az évforduló alkalmából idén számos akciót, játékot hirdet az igazgatóság és visszatekint az elmúlt két és fél évtized eseményeire is. 

 

Fennállásának 25. évfordulóját elsőként a „Hol virág? – Hóvirág!” elnevezésű játékkal indítja a Duna-Dráva Nemzeti Park, mellyel felfedező túrára invitálja a természetkedvelőket, hogy nyitott szemmel járják be az igazgatóság területeit. A korábban már sikeres hóvirág-mustra kutatási célokat is szolgál. A kikeleti hóvirág előfordulásáról rendelkezésre állnak adatok, ám ezek pontosításához, kiegészítéséhez még nagy segítségre lenne szükség. Ebben kérik a természetkedvelők segítségét. A „Hol virág? – Hóvirág!” applikáció alkalmazásával bárki szerves részese lehet a természet védelmének. Sőt azok, akik virág keresésre indulnak, akár nyerhetnek is. A cél a tavalyi játékhoz részben hasonlóan a hóvirág előfordulási helyeinek, képviselt mennyiségének pontos felderítése. A kezdeményezés célja, hogy amennyiben valamely lelőhely túlzott terhelésnek van kitéve – például mint kedvelt szabadidős terület –, ott a nemzeti park kollégái szükség esetén meghozhassák a szükséges intézkedéseket, beavatkozásokat a növény védelme érdekében. A nyeremények: fotóalbum, valamint családi belépő az Abaligeti-barlangba és az Ős-Dráva Látogatóközpontba. A játék időtartama: 2021. február 8. – 2021. április 17. A játék pontos menetéről a nemzeti park oldalán találnak tájékoztatást. 

Fotó: ddnp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!