Honismereti gyalog és kerékpártúra

„Honismereti Gyalogtúrát és Kerékpártúrát” szerveznek a jövő hétvégén Barcson. A Somogy Megye több településének bevonásával, oktatási intézményeinek tanulóinak a részvételével május 21-én megvalósuló program célja Barcs és a városkörnyéki természeti értékeinek, a települések nevezetességeinek megismerése.  

A gyalogos résztvevők délelőtt 10 órakor indulnak majd a Kikötőből és a Dráva-strand- Gulya-híd- Bók Horgásztanya – Középrigóc – Erdészeti kiállító terem – Ős- Borókás- 9-es tó útvonalon sétálnak majd. A barcsi iskolák mellett Babócsa, Csurgó, Darány, Csokonyavisonta, Gamás, Kadarkút, Nagyatád, Siófok települések diákjait is meghívták a programra de a tanulók mellett a szülőket és a hozzátartozókat is várják a közösségi élmény megvalósítása érdekében. A Honismereti kerékpártúra pedig május 28-án várja majd a kerekezőket, akik a Szakmunkásképző Intézet elől 10 órakor indulnak, majd akiknek a rendezők által meghatározott 10 állomást kell megtalálni és rögzíteni. A résztvevőket 10-15 fős csoportokba osztják, majd akik tetszőleges sorrendben keresik fel a város nevezetességeit.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!