Holokauszt megemlékezések a térségben

Babócsán hajtott fejet idén is a Somogy Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat testülete a holokauszt áldozatai előtt. Somogy Megyei Közgyűlési alelnök, tiszteletbeli vajda, atasé, polgármester és civil lakós együtt emlékezett az elhurcoltakra. Prof. dr. Koltai Dénes, pécsi dékán, tiszteletbeli cigány vajda megfogalmazta, hogy mivel akkoriban a cigányokról nem volt statisztika, így nincs pontos adat hány főt hurcoltak el, és hányan élték túl a borzalmakat. Berényi László, roma interparlamentáris nagykövet, az Országos Roma Önkormányzat somogyi képviselője kiemelte, emlékezni és emlékeztetni kell, hogy soha többé ne fordulhasson ilyen elő. A társadalmi felelősséget hangsúlyozta a kisebbségek elfogadásában.

Gyertyagyújtással és közös imával emlékeztek az Auschwitz Birkenauban elpusztított cigányokra Barcson is a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében. A megemlékezést első ízben tartották meg a Szegedi Tibor Közösségi Háznál, ahol korábban a tatárszentgyörgyi romagyilkosságokról is megemlékeztek az évfordulón. Nem csak barcsi, hanem nagyberki, nagyatádi roma vezetők is mécsest gyújtottak. Ignácz János nagyatádi elnök szerint példaértékű a kezdeményezés, mert bár ma nyugodtabb napokat élünk, nem lehet felejteni a tömegek értelmetlen kiirtását. Tatai Ferenc barcsi elnök szerkesztőségünknek elmondta, s megemlékezők szerint ma nem kell félni, de a felnövekvő nemzedéknek tudnia kell, hogy létezett olyan kor, amikor a cigány vagy más származás miatt tömegeket küldtek a halálba.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!