Hétfőtől már három óvoda lesz ügyeletben Barcson

Egy kivétellel valamennyi óvodát üzembe kell helyezni Barcson hétfőtől. A városban a veszélyhelyzeti korlátozások ellenére folyamatos volt eddig is az óvodai ügyelet, de az új rendelkezések értelmében egy csoportszobában egyszerre öt kisgyerek felügyeletét láthatják el. 

Jövő héttől azokon a településeken is biztosítani kell az óvodai ügyeletet, ahol eddig zárva tartották az intézményeket. Az ügyelet igénybevételéhez továbbra is a szülőknek kell nyilatkozniuk a gyermek egészségi állapotáról. Csak azokat a gyerekeket fogadják a jövő héttől is, akiknek a szülei dolgoznak és nem tudják más módon megoldani a kigyerekek felügyeletét. A tegnapi létszám az óvodákban 32 fő volt, a bölcsődében 8-10 fő a létszám. Jövő héttől a bölcsődében nem lesz változás, de az óvodák közül többet ki kell nyitni, így megnyit a Szent István utcai és a Széchenyi közi óvoda is a Hársfa utcai óvoda mellett. A Hársfa utcában 3 csoportban lesznek a Deák Ferenc utcai óvoda gyermekei és a Hársfa utcai Óvodába járók. A másik két óvoda 2-2 csoporttal kezdi meg a működést hétfőn. A szülők egyik intézménybe sem léphetnek be, csengetéssel jelezhetnek, ha hozzák a gyerekeket illetve érkeznek értük. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Veszélyben a flóra és a fauna? Hogyan fogadjuk a változásokat?

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!