A héten írhatják alá szerződéseiket a barcsi egészségügyi dolgozók

Közeledik a március elsejei határidő, ami az egészségügyben dolgozók státuszának fordulópontját jelenti. Március 1-jétől megszűnik az eddigi közalkalmazotti jogviszony, helyette lesz az egészségügyi szolgálati jogviszony.

Dr. Kisimre László, a Kistérsági Járóbetegellátó Központ igazgatója a hétfői Barcsi Krónikában beszélt arról, hogy minden dolgozóval átbeszélték mit is jelent a szolgálati jogviszony és az arról szóló szerződéseket a héten, a szakrendelések megkezdése előtt írják alá az érintettek. Eddig senki nem utasította el az új szerződését. A főorvos megfogalmazta, Barcson gondot okozhat, hogy megváltoztak bizonyos foglalkoztatási viszonyok. A személyes közreműködői szerződések megmaradnak, de a 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulók megbízási szerződése nem újítható meg. Vagy vállalkozói jogviszonyban folytatják a munkát, vagy a nyugdíjról kell lemondaniuk, ha továbbra is dolgozni akarnak. A szakrendelések folyamatos működéséhez vidéki orvosokra is szükség van. A kaposvári, pécsi vagy más településről érkező szakszemélyzet csak az Országos Kórház Főigazgatóság engedélyével dolgozhat más intézményben. A barcsi rendelések esetében a Kaposi Mór Oktató Kórház engedélyére lesz szükség, ez még egyeztetés alatt van.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!