A helyi értékekről is tárgyalnak a képviselők Barcson

Nyolc napirendi pontot tárgyal csütörtöki ülésén Barcs képviselőtestülete. A nemzetiségi önkormányzatokkal és a sportközpontokkal kötött együttműködési megállapodásokat is felülvizsgálják januárban, de az óvodák és a bölcsőde nyári nyitva tartásának javaslatát is tárgyalják majd a képviselők. 

Áttekintik a helyi épített és természeti értékek védelmét szolgáló intézkedéseket is. Az előterjesztés immár a Darvas Iván által tavaly készített Tündérszarvast is tartalmazza, mint őrzendő alkotást. Az idei évre legalább három sírhely közösségi költségen történő felújítását javasolják a helytörténettel foglalkozó szakemberek, többek közt Dr. Piszár Antal ügyvéd, Karbuczky László volt pálfalusi tanító, Farkas Ferenc néhai iskolaigazgató síremlékét restauráltatnák. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő Testületének 2018. november 22-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!